Könyv a kalábriai maffiáról
2007. augusztus 13. 04:01 | Forrás: MTI - Hungary

Nicola Grattieri, Reggio Calabria főállamügyésze Vértestvérek címmel könyvet írt Antonio Nicaso kutatóval, amelyben leírja a kalábriai maffia, a ,ndrangheta fejlődését "az elmaradottságtól a modernségig, a mezőgazdasági-pásztori maffiától a bűn holdingjáig".

Grattieri kihangsúlyozza, hogy tévedés úgy meghatározni, mint államellenes szervezetet, mert "a 'ndrangheta benne van az államban, jelen van mindenhol. A kórházak, a helyi közintézmények tele vannak a maffia közvetlen rokonaival, akik úgy működnek, mint a maffiózók. Egy igazolványt is úgy készítenek el, mintha kegyet gyakorolnának" - nyilatkozta a Corriere della Sera című olasz napilapnak.

Ebben a helyzetben fejlődik a szervezet, amely, mint a legutóbbi letartóztatások is mutatják, már elérte, hogy közvetítők nélkül tud irányítani számos területet.

A mai ,ndrangheta sokban különbözik a régitől. A mai, harmadik generáció fiatalokból áll. 1999 és 2005 között 9909 gyanúsított tagját hallgatták ki, 7313 férfit és 594 nőt. A férfiak 59 százaléka 45 éven aluli volt. Ez a generáció nagy gazdagságot halmozott fel főként kokainkereskedelemből. Úgy mozognak külföldön, Németországban, Hollandiában, Belgiumban, ahogy annak idején apáik a saját falujukban, amelynek abszolút gazdái voltak, de határait nem lépték túl. A harmadik generációnak már közvetlen kapcsolata van a távoli kolumbiai kartellekkel.

Az első generációt kötötték a ,ngrangheta törvényei, és feltétlen engedelmességgel tartozott a klán fejének. A második generáció azonban megszabadult tőlük, amikor azok nem voltak hajlandók a tolvajlásból és a védelmi pénzekből származó bevételeket drogkereskedelemmel szaporítani. Amikor szükségük volt rá, feladtak közülük valakit, hogy oldják a rendőrségi nyomást. Ugyanakkor kapcsolatot építettek ki mérnökökkel, ügyvédekkel, a közigazgatás tisztviselőivel és elkezdték a nagy ugrást a vállalkozásokba. A harmadik generációnak pedig már nem kell csúszópénzekkel operálnia, ha meg akar szerezni valamilyen zsíros üzletet. Helyzeti előnyeinél fogva nyíltan döntheti el, kinek kell győznie és a munkát elosztja azona vállalkozások között, amelyek kötődnek hozzá. A fő bevételi forrás azonban a drog és a fegyverkereskedelem lett.

Ami a politikával való kapcsolatát illeti, Gratteri részleteket nem árul el, de megmagyarázza, hogy a ",ndrangheta szavaz és szavaztat. Általában két lovon ül. Azt támogatja, akit a győzelemre esélyesnek tart és ha tévedett, akkor is van ereje, hogy kérjen, követeljen bárkitől".

A nyomozásokkal a közvetlen kapcsolatok bizonyítékait nehéz megtalálni. De ez nem jelenti, hogy nincs összefonódás maffia és a politika között - mondja Grattieri.

 STOP